Skip to main content

Tevékenységek

Szociális projektek tervezése és megvalósítása

Egyesületünk tagjai széleskörű tapasztalattal rendelkeznek a pályázatírás és a projektmenedzsment területén, amely tudást szociális munkás szakmai tapasztalataikkal kiegészítve képessé váltak arra, hogy a legmagasabb minőségben tervezzenek meg társadalmi projekteket.

Munkánk legnagyobb részét az EFOP-1.6.2-16 és a hozzá szorosan kapcsolódó EFOP-2.4.1-16 „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal” projektek megvalósítása adja. Egyesületünk tagjai 10 település pályázatának elkészítésében vállaltak szerepet, amelyből minden pályázat sikeresen elnyerte az igényelt támogatást, így közel 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő fejlesztési forráshoz segítettük hozzá a partner önkormányzatokat.

A 10 települést szakmailag folyamatosan támogatjuk a 3 éves projektmegvalósítás időszakában, közülük pedig 4 településen hivatalos formában is vállaltuk a projektmenedzsment-, valamint a szakmai vezetési feladatok ellátását. A Heves megyei Kömlő településen egyesületünk konzorciumi partnerként vesz részt a program lebonyolításában. Ezen projektek a 2014-2020-as EU-s fejlesztési ciklus legkomplexebb társadalomfejlesztő projektjei, amik a vidéki kistelepülések szegregátumainak rehabilitációit tűzték ki célul. Ehhez a folyamatos szociális munkás jelenléten túl, felnőttképzéseket, ifjúsági programokat, egészségügyi szolgáltatásokat, közösségfejlesztő programokat, és lakhatási programelemeket biztosít.

Egyesületünk az egyik legfőbb prioritásnak tartja, hogy ezeket az elmaradott településrészeket és az itt élőket képes legyen integrálni a társadalom egészébe, hiszen a 2011-es népszámlálás adatai alapján az ország területén 709 településen 1384 ilyen szegregátum található, és itt él az ország lakosságának 2,8%-a, amelynek több mint fele 18 éven aluli gyermek. Ez azt jelenti, hogy közel 150 ezer gyermek él olyan környezetben, ahonnan a megfelelő komplex támogatórendszer nélkül elképzelhetetlenül nehéz kitörni, és nagy valószínűség szerint generációkon át öröklődik tovább a kirekesztettség. Ezen probléma kezelése az ország teljes lakosságának közös társadalmi és gazdasági érdeke.

Jövőműhely foglalkozássorozat

A Jövőműhely foglalkozások keretében olyan hiteles, fiatal, roma származású előadók tartanak motivációs foglalkozásokat iskoláskorú fiatalok számára, akiket példaképnek tekintenek a gyerekek. A foglalkozások során elmesélik saját élettörténetüket, valamint a tanulásra, önképzésre motiválják a résztvevő fiatalokat, erősítik bennük, hogy érdemes küzdeni az álmaik eléréséért. Az előadók lehetnek roma zenészek, akiket a gyerekek ismernek, példaképeiknek tekintenek, vagy olyan hasonlóan szegregált területen felnövő roma értelmiségi fiatalok, akik a tanulás által képesek voltak kitörni ebből a környezetből.

A szolgáltatás rendkívül sikeres, már több település általános iskolájában is tartottunk foglalkozásokat, és mindenhol rendkívül hatékonynak bizonyult. A szolgáltatás bekerült a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság által gyűjtött és ajánlott jó gyakorlatok közé, így ennek a további folytatását mindenképp kívánatosnak tartjuk.

Szexedukációs foglalkozássorozat

A Szexedukációs foglalkozássorozat a korai gyermekvállalás hatékony megelőzéséhez járul hozzá, valamint szexuális felvilágosítást nyújt az általános iskolák felső tagozatos diákjai részére. Felkészült, tapasztalt trénerünk képes kialakítani a bizalmi légkört a serdülőkorú fiatalokkal, ezáltal nagyobb eséllyel fogadják meg javaslatait, hiszen a hitelesség rendkívül fontos ebben az érzékeny korban és témában.

A fiatalok sok esetben nem rendelkeznek helytálló információkkal a szexualitás tekintetében, és nincs olyan személy a környezetükben akiktől hozzájuthatnának a megfelelő tudáshoz, így ezen szolgáltatásunk is hiánypótlónak nevezhető.

Drogprevenciós szolgáltatás

A Drogprevenciós szolgáltatás kifejezetten a szegénység indukálta szerfogyasztásra, az új típusú pszichoaktív szerekre fókuszál interaktív formában, szintén hiteles, képzett előadóink által. Egyesületünk tagjai közül többen is a Pécsi Tudományegyetem Szociális munkás szakának addiktológiai szakirányán végeztek, valamint sok éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek a szenvedélybeteg ellátás területén.

Szülői szerepek erősítése

A szülői szerepek erősítése foglalkozássorozat a szülői készségek erősítését célzó szemléletformáló tevékenység. A szülők elérése, és az összhang megteremtése az iskolai nevelés-, az iskolán kívüli foglakozások-, a különböző projektek tevékenységei,- valamint a szülők nevelési szemléletei között rendkívül fontos ahhoz, hogy valós és tartós eredményeket tudjunk elérni a gyermekek fejlesztése során.

Szakmai munkák során sokszor tapasztaltuk, hogy hiába látják el jól feladataikat a másod- és harmadlagos szocializációs közeg szereplői, ha az elsődleges színtéren, a családban nem ugyanezen értékeket és mintákat közvetítik, akkor nem lehetséges a tartós eredmények elérése.

Ezen tapasztalatok hívták életre a Szülői szerepek erősítése foglakozássorozatot, amelyben a szülőket próbáljuk rávenni arra, hogy ugyanazokat a mintákat, értékeket, elvárásokat közvetítsék gyermekeik számára otthon, amelyeket az óvodai-, iskolai-, és tanórán kívüli nevelés során közvetítenek a pedagógusok valamint a szociális szakemberek.

Szociális street art

A projekt célcsoportját olyan hátrányos helyzetű vagy veszélyeztetett fiatalok alkotják, akik érdeklődést mutatnak a hip-hop kultúra iránt. Célunk, hogy az ifjúsági szociális munka területén olyan alternatívát kínáljunk a szabadidő eltöltésére, amely valóban vonzó a fiatalok számára, ezáltal képes azokat is elérni, akiket a már létező szolgáltatások eddig nem tudtak megszólítani.

A szabadidő hasznos eltöltése rendkívül fontos protektív tényező a különböző fiatalkori devianciák kialakulásával-, és esetleges elmélyülésével szemben, ezért fontos, hogy divatos, menő tevékenységeket kínáljunk az ifjúság számára. A projekt keretében a hip-hop kultúrához kapcsolódó tevékenységeket szervezünk, ahol elismert művészek és szociális munkás kollégáink együtt valósítanak meg fejlesztő foglalkozásokat. A foglalkozások során dj-szakkört, közösségi falfestést, szövegírást, rappelést, zenekészítést valósítunk meg.

Társadalomklinika Egyesület

7635 Pécs, Forduló köz 1.

06 (30) 498 7966

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Támogatás

Számlaszám

12072552-01449545-00100001
Bank: OTP
Számlatulajdonos: Társadalomklinika Egyesület

Közlemény: Kérjük, hogy tüntesd fel az email címed, hogy megköszönhessük az adományod!