Szociális projektek tervezése és megvalósítása
-
Dátum:2024. október 25
A Társadalomklinika Egyesület tagjai és munkatársai széleskörű tapasztalattal rendelkeznek humán szolgáltatásokat fejlesztő projektek tervezésével és működtetésével kapcsolatban. A 2014-2020-as EU-s fejlesztési ciklusban több települési önkormányzat humán szolgáltatásokat tartalmazó projektjének megvalósítását segítettük és a 2021-2027-es időszakban is több szegregátum rehabilitációs és humán fejlesztési projekt megvalósításában veszünk részt.
Egyesületünk legfőbb céljának tekinti, hogy ezeket az elmaradott településrészeket és az itt élőket képes legyen integrálni a társadalom egészébe, hiszen a 2011-es népszámlálás adatai alapján az ország területén 709 településen 1384 szegregátum található, és itt él az ország lakosságának 2,8%-a, amelynek több mint fele 18 éven aluli gyermek. Ez azt jelenti, hogy közel 150 ezer gyermek él olyan környezetben, ahonnan a megfelelő komplex támogatórendszer nélkül elképzelhetetlenül nehéz kitörni, és a munkánk nélkül nagy valószínűség szerint generációkon át öröklődik tovább a szegénység és kirekesztettség. Ezen probléma kezelése az ország teljes lakosságának közös társadalmi és gazdasági érdeke.